A hír

Hagiwara Akane

- Megint öltözhetek át... - léptem volna be morogva a lakásomba, de egy ismerős hang megállított.
- Oh, Akane! - futott fel a lépcsőn lihegve Naomasa Tsukauchi, aki a helyi rendőrségnél az egyik legfőbb bizalmasom. - De jó, hogy itthon értelek...
- Az igazat megvallva pont most értem haza.
- Tudom-tudom, mi is a helyszínen voltunk! - nevetett, mire zavartan elmosolyodtam. - Ezt azonnal át kell nyújtanom.
Fél pillanat múlva a kezemben tartottam egy levelet.
- Mi?!
- Személyesen kértek meg, hogy adjam át.
- Yueiko Akadémia... - olvastam le suttogva a feladót, majd megköszörültem a torkom, és a férfire mosolyogtam. - Hálásan köszönöm, Tsukauchi!
- Ugyan! Örömömre szolgált, hogy én adhattam át a jó hírt, Hagiwara Akane! - vakarta meg zavartan a tarkóját.
- Jó hírt? - pillantottam rá meglepetten.
- Ne-ne-nem mondtam semmit!
- Tsukauchi...
- Jó-jó, az igazgató úr elmondta nekem, hogy miről...
- Na, jó... - téptem fel izgatottan a levelet, és mohón olvasni kezdtem. - Felkérés... MI?! Tanárnak?
- Hát nem nagyszerű?
- Uhh... - kezdtem vakarni a fejem. - Ez...
- Zseniális!
- Ez...
- Fantasztikus!
- Ez felborítja a több éves napirendem.
- Heee? - dőlt neki keservesen a korlátnak. - Ne már, Akane! Ez egy remek lehetőség, hogy kilépj végre a komfortzónádból! Nem mindenkit kérnek fel tanárnak a U.A.-ra.
- De akkor nem tudom csinálni a mindennapi teendőimet! - mordultam fel, mire csitítóan leintett.
- Azt délután is csinálhatod. Amúgy is, helyszínről helyszínre rohangálsz, hogy megments embereket, mint a többi hős. Pár óra igazán kimaradhat, mint jogos pihenés. Viszont, ha belegondolsz, egy tanár élete nem lazulásból áll. Meg lesz ott is a teendőd. Már, ha elvállalod...
- Alszom rá egyet... - nyöszörögtem, mire mosolyogva hátat fordított.
- Az jó, mert holnap augusztus 31 van. Minden tanárnak bent kell lennie az iskolában.
- Hogy mi? És ezt csak úgy mellékesen mondod? - fújtattam a férfi után, aki már a lépcső kanyarból pillantott vissza.
- Benne van a levélben, de azt hittem, tudod.
- Tudja a fene... - intettem búcsúzóul, majd becsuktam magam mögött az ajtót. - Én, mint tanár?
Megráztam a fejem, és letettem a levelet az asztalra. Végignéztem magamon, és kirázott a hideg a zöld anyagtól, ami beterítette a testemet. Elindultam a fürdőszobába, és ahogy voltam, ruhástól, cipőstől beálltam a zuhany alá. Jobb módszer, mint külön kimosni: egyszerűen rajtad van, és lefolyik rólad a piszok. Mikor már úgy éreztem, hogy én és a ruhám is elég tiszta ahhoz, hogy vállalható legyen, megtörölköztem, majd kiléptem a zuhanyzóból. Utam egyenesen az ágyamba vezetett, és beledőltem, mint egy nyűgös kisgyerek. Igaz, még csak hat óra van, de tíztől talpon voltam. Még az ebédemet is félbe kellett hagynom - mordult meg a gyomrom jelzésképpen, hogy most már igazán odafáradhatnék a hűtőhöz, és kinyithatnám, elvégre nem dísznek van ott. A vonzás törvényéhez hűen a hűtő úgy vonzotta a testem, mint a mágnest, úgyhogy kénytelen voltam összedobni egy szendvicset. Miután úgy éreztem, hogy a gyomromban lévő űr félig-meddig kitöltődött táplálékkal, átöltöztem pizsamába, és újra elolvastam a levelet.
- Tényleg be kell mennem holnap... - fontam össze fehér hajamat, hogy este mikor megszárad, reggelre hullámos legyen. - Nyolc órára... Terep szemlélet... Bemutatkozás... Ismertetők... Ah, fel kell hívnom Mt. Lady-t!
A telefonom után kaptam, és tárcsázni kezdtem barátnőm számát. Pár csörgés után fel is vette.
- GRATULÁÁLOOOOK! - visította a vonalba, mire ijedtemben eldobtam a készüléket. Kétségbeesetten kaptam fel a földről, és lelkem megnyugodott, hogy nem tört be a képernyője.
- H-hé! Szia! - nevettem zavartan. - Mindenki tudta a hírt, csak én nem?
- Ezek szerint! - kuncogott. - És mondd csak, jó pasik is vannak arra felé?
- Hőte, kislány, hőte! - nyugtatgattam. - Fogalmam sincs, hogy kik jelenleg a tanárok. Derült égből villámcsapás volt ez a hír, fél órája sem tudom, hogy tanár leszek.
- Tudtam, hogy elvállaltad!
- Nincs sok választásom. Úgy írnak a levélbe, mintha már eldöntötték volna helyettem is.
- Nedzu igazgató a legjobbakat válassza ki, elvégre a tanárok tanítják be az ifjú hősöket és hősnőket! Rajtuk áll, hogy kihozzák a gyerekek magukból, ami bennük rejtőzik!
- Tudom-tudom, de...
- Egyébként mit tanítasz? - vágott a szavamba, ahogy általában is szokott, ha izgatott.
- Fegyverhasználat és közelharc.
- Te, mint fegyverhasználó?
- Vicces vagy... - morogtam szarkasztikusan, mire felnevetett.
- Jól van, na! Tudod jól, hogy te vagy a legalkalmasabb erre a pozícióra! Egyébként... - fogta halkra mondandóját. - Legalább két embert tudok, hogy tanár az akadémián!
- Igen? És? Kik azok?
- Az egyikük Aizawa Shouta!
- Miiiii? - buktam a párnák közé visongva.
- Tudtam, hogy így fogsz reagálni! - nevetett a vonalban.
- Komolyan? A Senpai még mindig ott tanít? - hitetlenkedtem.
- Igen, és ez biztos. De nem rácuppanni!
- H-héé! - köszörültem meg a torkom zavartan. - Eszem ágában sincs! Ki a másik?
- Ő titok. Annyit mondok, hogy elég jól ismered, és nagyon közel áll hozzád.
- Te?
- Neem! - nevetett. - Én sosem leszek tanár. Viszont most mennem kell...
- Oké. Mondd meg a többieknek, hogy délelőtt nem sokszor fogok ráérni, úgyhogy készüljenek helyettem is, ha helyzet van!
- Rendben! Vigyázz magadra, és sok sikert a továbbiakban! Hívunk, ha sürgős vészhelyzet van!
- Jól van! Hajrá csajszi! - nyomtam ki a telefont, és elterültem az ágyban.
Őrület...  Aizawa Shouta. A hős, akire felnézek még tanár a U.A.-n!