A kezdet

Indulásra készen álltam a tükör előtt. Vetettem egy utolsó pillantást magamra, majd bezártam a bejárati ajtót, és lebaktattam a motoromhoz. Felvettem a sisakot, beindítottam a járművet, és egyenesen az akadémia felé vettem az irányt, ami a belvárosban található. Öt perc motorútra laktam tőle, szerencsére nem voltam késésben, úgyhogy nem siettem. Az egyik jó tulajdonságom, ami néha átvált rosszba, az a precizitásom. Ha harcolok, általában ez a sajátosság jó dolog, szinte elengedhetetlen egy hős számára, ugyanis minden apró hiba végzetes lehet. Viszont a hétköznapi életben is így állok hozzá a dolgokhoz, ami néha már a számomra is idegesítő. Esküszöm, próbálok leszokni róla... - állítottam le a motorom, miután begurultam az udvarba, majd a bukósisakot a kormányra akasztottam. Rápillantottam az órára, ami háromnegyed nyolcat mutatott. Van még negyed órám, addigra csak megtalálom a tanárit. Remélhetőleg négy év óta nem igazán változott a hely. Kissé izgatottan baktattam a lépcsőkön az első emelet felé, majd a tanári ajtó kilincsén megállt a kezem. Halványan mosolyogva meredtem a kézfejemre. Mindig is visszavágytam az iskolába, erre itt állok huszonkét évesen mondván, hogy tanárnak akarnak. Sosem gondoltam volna, de lényegében jó érz...
- Te vagy az, kis Hagiwara? - szakította félbe gondolatmenetemet egy ismerős hang.
- Toshinori! - fordultam felé tág szemekkel. - Te meg...
- Nem hiszek a szememnek! - kapott fel a 220 centis, szőke férfi egy nagy ölelésre. - De rég nem láttalak! Mennyi ideje is? Két éve?
- Azt... azt hiszem. - nevettem el magam. - Toshi, nagyon szorítasz!
- Bocsika, csak örülök, hogy látom az unokahúgomat! - állított két lábra, majd megpaskolta a fejemet. - Jesszusom, te nőttél?
- Kemény két és fél centit.
- Tudtam! - boxolt a levegőbe. - És mi járatban erre felé, kicsi lány?
- Hát... Tanár leszek! - vigyorogtam zavarodottan.
- Na ne! Te is?
- He?
- Képzeld, engem is felkértek, hogy tanítsak az akadémián! Csúcs szuper!
- Wow, ez meglepett! - meredtem le egy pillanatra. - A nagybátyámmal fogok tanítani...
- De ugye tudod, hogy ez egy hatalmas felelősség? - váltott hirtelen komolyabb hangszínre. - Másokat fogsz tanítani az életre, te segíted őket a hőssé válás útján!

Brofist, azaz "ökölpacsi"

- Tudtommal ugyan annyi fogalmam van mások tanításáról, mint neked, úgyhogy nem lesz gond! - vigyorogtam.
- Ez a beszéd, csajszi! - brofistoltunk le egymással, majd kíváncsian lenézett rám. - Mit fogsz tanítani pontosan?
- Fegyverhasználat és közelharc.
- Nem kis munka lesz vele!
- Tudom! - sóhajtottam, majd a kilincsre tettem a kezem. - Menjünk, mert elkésünk!
Toshinori bólintására benyitottam, és jó pár új arccal találtam magam szemben.
- A hegy és az omlása megérkezett! - integetett boldogan Present Mic.
- Oh, te még itt vagy...? - kezdett el remegni a vigyorom, jelezvén a többieknek, hogy nem igazi.
- Naná, szivi, Present Mic mindig itt lesz! - kacsintott felém, mire kirázott a hideg.
- Gyertek csak, gyertek! - invitált be minket Nedzu, az igazgató. - Rátok vártunk!
- Elnézést, hogy megvárattuk önöket! - biccentettem illedelmesen, majd elfoglaltuk nagybátyámmal a helyünket.
Na jó, ez pontosan annyiból állt, hogy a kanapé egynegyedén összehúztam magam, a többi pedig az övé volt. Tisztelettudóan és figyelmesen végighallgattuk az igazgató szónoklatát a múlt évről, majd elértünk az "idei változásokhoz", azaz hozzánk.
- Két új tanárt szeretnék nektek bemutatni, de már biztos hallottatok róluk a kiszivárgott információknak köszönhetően. Az egyikük Hagiwara Akane, becenevén Neko.
Nevem hallatára felpattantam, és próbáltam a zavarodottságomat úgy lemosni az arcomról, ahogyan azt lehetett.
- Akane kisasszony közelharcot és fegyverhasználatot fog tanítani a diákoknak. Aki négy éve is itt tanított az tudja, hogy kiemelkedő fegyverhasználó volt akkoriban is, úgyhogy teljes mértékben megfelel a pozíció betöltésére.
Rövid beszámolót tartott a képességemről, illetve, hogy mikben emelkedem ki, majd mikor végzett a bemutatással, megkönnyebbülve visszahuppantam a helyemre. Most az egyszer örültem, hogy Toshinori ilyen nagy darab, ugyanis nem a többiek tekintetétől jöttem zavarba, hanem egy bizonyos emberétől. Aizawa Shouta a mellettünk lévő kanapén ült tökéletes takarásban, hála nagybátyámnak. Miután a hatalmas All Might is rövid bemutatásra került - ami maradjon köztünk, de szerintem tökre felesleges volt, mert mindenki tisztában van a képességével - az igazgató utolsó mondataival fordult hozzánk.
- Jelenleg tizenegyen vagyunk tanárok az akadémián. Mindenkitől elvárom, hogy a legjobbat nyújtsa a diákokkal és kollégáival szemben! Sok sikert és kitartást az évhez!
Mindenki elmorgott egy "köszönjüket", de senki sem ment ki a teremből. Volt, aki felállt a helyéről, és odament egy ismert kollégához, de volt, aki ugyan olyan komolyan és rezdületlenül ült a helyén, ahogy eddig is.
- Akkor hát... Fogyasszatok annyi teát és süteményt, amennyi jól esik! - mutatott Nedzu az asztala felé, ami történetesen a hátunk mögött helyezkedett el.
Szinte mindenki felkelt és megindult a teli pult felé, még Shouta is a tömeggel tartott. Gondolom, az igazgató senkit sem enged el "éhes gyomorral", úgyhogy nincs sok választásom.
- Te is egyél valamit, kicsi lány, rád fér! - paskolta meg újra a fejem búbját Toshi, ahogy mindig is szokta. - Ez az ismerkedés pillanata!
- Ettől félek én is... - mosolyogtam zavartan. - Vannak új arcok.
- Ne félj, amíg engem látsz! Hopp, oda nézz! - mutatott az ajtó felé, mire meglepetten odakaptam a fejem. - Nem látsz, szia!
Amint visszavezettem a tekintetem, már csak a férfi hűlt helyét pillanthattam meg.
- Hé, zabagép! - nevettem, mikor beértem az asztalnál. - Megint csak tömöd magad!
- Egy hőst a táplálék teszi erőssé! - mondta diplomatikusan teli szájjal.
- Ha te mondod... - vontam meg a vállam. Örültem, hogy végre találkoztam vele. Nekem ő a családom, csak ő maradt. Anya és apa halála óta ő nevelt addig, amíg végeztem az akadémiával. Négy éve kezdtem bele a "tömör" hősködésbe, és szinte alig van szabadidőm, ahogy neki is, így csak ritkán tudtunk találkozni. Erre most itt fog vigyorogni nekem hét napból ötöt. Hát kell ennél több?
Negyed órán át pár ismerős, és ismeretlen arc is odajött hozzám, All Might-tal pedig Shuuzenji Chiyo, azaz Recovery Girl folytatott hosszas eszmecserét. Egy ideje szemeztem a kókuszgolyó tállal, mivel nagy "specialitásom" ez a sütemény és kíváncsi vagyok, hogy milyen az ízvilága, avagy hogyan csinálják ők. Vonakodva bekaptam egyet, majd a nagy ízlelgetésemet egy ismerős hang szakította félbe.
- Rég találkoztunk, Hagiwara Akane...
- 'hotta... - nyeltem félre a falatot, majd gyorsan megittam a kezem mellett lévő narancslevet, ami fogalmam sincs, hogy kié volt.
- Minden... rendben? - nézett rám gyanakodva, miközben vettem a nagy levegőket.
- Persze, csak tévútra ment! - köszörültem meg a torkom, hogy visszanyerjem a hangom.
- Nem lenne szép kezdés egy hős tanártól, ha az iskola kezdete előtti nap megfullad.
- Örülök, hogy a szimplának mondható hozzáállásod mit sem változott az elmúlt négy év alatt.
- A te korrekt fogalmazásmódszered sem tűnt el, ahogy látom.
- Szóval, hogy bírod a tanári létet? A hatodik éved, ha jól emlékszem?
- Igen. Az osztályok mind olyan unalmasak, mint a legelső, akiket tanítottam.
- Hé, mi egyáltalán nem voltunk unalmasak!
- Na jó, volt egy kivétel. Takeyama Yuu.
- Ez csúnya volt, Senpai...
- Senpai? - mosolyodott el nagyon halványan. - Rég hívtál így...
- Mert rég találkoztunk.
- A Rajtaütő csapatban tevékenykedtél eddig?
- Igen. Meglep, hogy tudod.
- Nem vagyok olyan rosszul informált, mint ahogyan hiszed.
- Egy szóval sem mondtam ilyet! - mosolyodtam el, majd hirtelen a zsebemhez kaptam, ami őrült módon rezegni kezdett.
Előhúztam a telefonomat, amin azonnal megjelent egy térkép.
- Gond van?
- Elfelejtettem némítani ezt a funkciót... - morogtam betájolás közben.
- Jelez a telefonod, ha a közelben baj történik? - lépett közelebb meglepetten, mire hirtelen zavartamban hátrébb léptem egyet.
- I-igen... - pillogtam nagyokat, majd a következőket inkább magamnak dörmögtem. - Pedig nem szabadna lelépnem...
- Szerintem bőven leléphetsz. Minden fontos dologgal végeztünk, Nedzu igazgató pedig a fecsegéséről híres, úgyhogy csak ő tartja itt az embereket.
- Úgy gondolod? - néztem rá kétségbeesetten, mire sóhajtott egyet.
- Úgy. Nehéz lesz kilépned a mindennapos rutinodból, de el kell fogadnod, hogy egy új dolog kezdete új szabályokat szül, amihez alkalmazkodnod kell. Úgyhogy el kell dön...
- Döntöttem! - kapcsoltam ki a jelzést, és letettem a készüléket az asztalra.
Amíg mellettem a férfi meglepetten ismételgette, hogy "Remek!", szemeimmel megkerestem nagybátyámat.
- Sajnálom, de mennem kell! - biccentettem Shoutának, aki beleegyezően bólintott.
Kellemetlenül mosolyogva léptem Toshinori mellé, aki pont az igazgatóval beszélt.
- Végeztünk, igazgató úr?
- Természetesen. Magácskán áll, hogy megy, vagy marad.
- Elnézést, de muszáj mennem! A körzetemben történt egy kis probléma, itt van nem messze, és egyik hős sem ér rá.
- Segítsek? - kérdezte Toshi kedvesen, de én csak megveregettem a vállát.
- Köszönöm, de elboldogulok egyedül is!
Vigyorogva kacsintott egyet, mire szintúgy viszonoztam a gesztust. Mindenkitől elköszöntem egy "holnap találkozunk" mondattal, és szinte feltéptem az ajtót. Ahogy becsuktam, a körmeim átalakultak karmokká, pupilláim összeszűkültek és hosszúkásak lettek, a fehér farkam és a füleim pedig kinőttek. Látásom sokszorosan élesebb lett, ahogy a hallásom is. Már épp elhúztam az ablakot, hogy kitudjak ugorni rajta, mire kinyílt mögöttem az ajtó.
- Akane! - sietett utánam Aizawa. - Itt hagytad a tele... fonod... Eh, látom sikerült továbbfejlődni.
- Csak, mert farkam és fülem is nőtt? Igen! - pillantottam félvállról hátra. - Kérlek, add oda a telefont All Mightnak.
- Rendben. Igyekezz ne lebontani a várost. - morogta, miközben hátat fordított.
- Ugyan, ne félts ilyen feltűnően! - mosolyodtam el, mire azonnal meghallottam a tapintatos ellenkezését.
- Ne gondold túl a dolgokat.
- Ahogy te érzed... - guggoltam le, majd vettem egy nagy levegőt, leugrottam az első emeletről, és mint egy macska, talpra érkeztem.

A hír

Hagiwara Akane

- Megint öltözhetek át... - léptem volna be morogva a lakásomba, de egy ismerős hang megállított.
- Oh, Akane! - futott fel a lépcsőn lihegve Naomasa Tsukauchi, aki a helyi rendőrségnél az egyik legfőbb bizalmasom. - De jó, hogy itthon értelek...
- Az igazat megvallva pont most értem haza.
- Tudom-tudom, mi is a helyszínen voltunk! - nevetett, mire zavartan elmosolyodtam. - Ezt azonnal át kell nyújtanom.
Fél pillanat múlva a kezemben tartottam egy levelet.
- Mi?!
- Személyesen kértek meg, hogy adjam át.
- Yueiko Akadémia... - olvastam le suttogva a feladót, majd megköszörültem a torkom, és a férfire mosolyogtam. - Hálásan köszönöm, Tsukauchi!
- Ugyan! Örömömre szolgált, hogy én adhattam át a jó hírt, Hagiwara Akane! - vakarta meg zavartan a tarkóját.
- Jó hírt? - pillantottam rá meglepetten.
- Ne-ne-nem mondtam semmit!
- Tsukauchi...
- Jó-jó, az igazgató úr elmondta nekem, hogy miről...
- Na, jó... - téptem fel izgatottan a levelet, és mohón olvasni kezdtem. - Felkérés... MI?! Tanárnak?
- Hát nem nagyszerű?
- Uhh... - kezdtem vakarni a fejem. - Ez...
- Zseniális!
- Ez...
- Fantasztikus!
- Ez felborítja a több éves napirendem.
- Heee? - dőlt neki keservesen a korlátnak. - Ne már, Akane! Ez egy remek lehetőség, hogy kilépj végre a komfortzónádból! Nem mindenkit kérnek fel tanárnak a U.A.-ra.
- De akkor nem tudom csinálni a mindennapi teendőimet! - mordultam fel, mire csitítóan leintett.
- Azt délután is csinálhatod. Amúgy is, helyszínről helyszínre rohangálsz, hogy megments embereket, mint a többi hős. Pár óra igazán kimaradhat, mint jogos pihenés. Viszont, ha belegondolsz, egy tanár élete nem lazulásból áll. Meg lesz ott is a teendőd. Már, ha elvállalod...
- Alszom rá egyet... - nyöszörögtem, mire mosolyogva hátat fordított.
- Az jó, mert holnap augusztus 31 van. Minden tanárnak bent kell lennie az iskolában.
- Hogy mi? És ezt csak úgy mellékesen mondod? - fújtattam a férfi után, aki már a lépcső kanyarból pillantott vissza.
- Benne van a levélben, de azt hittem, tudod.
- Tudja a fene... - intettem búcsúzóul, majd becsuktam magam mögött az ajtót. - Én, mint tanár?
Megráztam a fejem, és letettem a levelet az asztalra. Végignéztem magamon, és kirázott a hideg a zöld anyagtól, ami beterítette a testemet. Elindultam a fürdőszobába, és ahogy voltam, ruhástól, cipőstől beálltam a zuhany alá. Jobb módszer, mint külön kimosni: egyszerűen rajtad van, és lefolyik rólad a piszok. Mikor már úgy éreztem, hogy én és a ruhám is elég tiszta ahhoz, hogy vállalható legyen, megtörölköztem, majd kiléptem a zuhanyzóból. Utam egyenesen az ágyamba vezetett, és beledőltem, mint egy nyűgös kisgyerek. Igaz, még csak hat óra van, de tíztől talpon voltam. Még az ebédemet is félbe kellett hagynom - mordult meg a gyomrom jelzésképpen, hogy most már igazán odafáradhatnék a hűtőhöz, és kinyithatnám, elvégre nem dísznek van ott. A vonzás törvényéhez hűen a hűtő úgy vonzotta a testem, mint a mágnest, úgyhogy kénytelen voltam összedobni egy szendvicset. Miután úgy éreztem, hogy a gyomromban lévő űr félig-meddig kitöltődött táplálékkal, átöltöztem pizsamába, és újra elolvastam a levelet.
- Tényleg be kell mennem holnap... - fontam össze fehér hajamat, hogy este mikor megszárad, reggelre hullámos legyen. - Nyolc órára... Terep szemlélet... Bemutatkozás... Ismertetők... Ah, fel kell hívnom Mt. Lady-t!
A telefonom után kaptam, és tárcsázni kezdtem barátnőm számát. Pár csörgés után fel is vette.
- GRATULÁÁLOOOOK! - visította a vonalba, mire ijedtemben eldobtam a készüléket. Kétségbeesetten kaptam fel a földről, és lelkem megnyugodott, hogy nem tört be a képernyője.
- H-hé! Szia! - nevettem zavartan. - Mindenki tudta a hírt, csak én nem?
- Ezek szerint! - kuncogott. - És mondd csak, jó pasik is vannak arra felé?
- Hőte, kislány, hőte! - nyugtatgattam. - Fogalmam sincs, hogy kik jelenleg a tanárok. Derült égből villámcsapás volt ez a hír, fél órája sem tudom, hogy tanár leszek.
- Tudtam, hogy elvállaltad!
- Nincs sok választásom. Úgy írnak a levélbe, mintha már eldöntötték volna helyettem is.
- Nedzu igazgató a legjobbakat válassza ki, elvégre a tanárok tanítják be az ifjú hősöket és hősnőket! Rajtuk áll, hogy kihozzák a gyerekek magukból, ami bennük rejtőzik!
- Tudom-tudom, de...
- Egyébként mit tanítasz? - vágott a szavamba, ahogy általában is szokott, ha izgatott.
- Fegyverhasználat és közelharc.
- Te, mint fegyverhasználó?
- Vicces vagy... - morogtam szarkasztikusan, mire felnevetett.
- Jól van, na! Tudod jól, hogy te vagy a legalkalmasabb erre a pozícióra! Egyébként... - fogta halkra mondandóját. - Legalább két embert tudok, hogy tanár az akadémián!
- Igen? És? Kik azok?
- Az egyikük Aizawa Shouta!
- Miiiii? - buktam a párnák közé visongva.
- Tudtam, hogy így fogsz reagálni! - nevetett a vonalban.
- Komolyan? A Senpai még mindig ott tanít? - hitetlenkedtem.
- Igen, és ez biztos. De nem rácuppanni!
- H-héé! - köszörültem meg a torkom zavartan. - Eszem ágában sincs! Ki a másik?
- Ő titok. Annyit mondok, hogy elég jól ismered, és nagyon közel áll hozzád.
- Te?
- Neem! - nevetett. - Én sosem leszek tanár. Viszont most mennem kell...
- Oké. Mondd meg a többieknek, hogy délelőtt nem sokszor fogok ráérni, úgyhogy készüljenek helyettem is, ha helyzet van!
- Rendben! Vigyázz magadra, és sok sikert a továbbiakban! Hívunk, ha sürgős vészhelyzet van!
- Jól van! Hajrá csajszi! - nyomtam ki a telefont, és elterültem az ágyban.
Őrület...  Aizawa Shouta. A hős, akire felnézek még tanár a U.A.-n!